Szalonka a városban

Ma reggel egy egészen szokatlan madárral sikerült találkoznunk. Budapest I. kerületében egy kertben bóklásztunk vérebemmel, amikor szinte a semmiből egy repülő valami keveredett a lábamhoz, egy szemvillanásnyira megpihent, majd gyors szárnycsapásokkal elrepült a Gellért-hegy irányába. A pár másodperces találkozás közben az egyetlen jól kivehető jellegzetessége a hosszú csőre volt, ami alapján egyértelművé vált, hogy a kert különös vendége egy erdei szalonka (Scolopax rusticola) volt.
Az erdei szalonkáknál most zajlik a vonulás, telelőhelyeikről ilyenkor tartanak a fészkelőhelyek felé, és olykor eltévedve bekeverednek a városi környezetbe is.

Erdei szalonka - Scolopax rusticola (Johann Friedrich Naumann nyomán)

Ez a faj számos különleges tulajdonsággal rendelkezik. Hosszú csőrével szondázgatja az erdők avarrétegét, s ha a csőr végi receptoraival táplálékot érzékel, alsó és felső káváját úgy tudja csipeszszerűen kinyitni, hogy közben az egész csőrét ki sem kell húznia az avarból. Hatalmas szemeivel közben nagy látószögben képes figyelni környezetét. Igen rejtett életet él, ritkán kerül szem elé. Különféle feljegyzések szerint, ha veszélyt érzékel, fiókáit a lába közé fogva képes azokat nagyobb távolságra, biztonságos helyre elszállítani. Rokonai, a bíbicek és cankók is kitesznek magukért a fiókáik védelmében, különféle mutatványokat képesek produkálni, amikor "szárnyaszegetten" csapdosva iparkodnak elcsalni a közeledő ragadozókat az utódok közeléből, de az erdei szalonka "fióka-szállítása" még közöttük is egyedülállóan frappáns megoldás, és csak az emlősök között találni hozzá hasonló példát.
A szalonkák évszázadokon át áhított célpontjai voltak a vadászoknak, innen ered az egyik kutyafajta elnevezése is: a cocker spániel szó szerint "szalonkázó" spániel (woodcock = erdei szalonka),

Spániel szalonkával - Boris Riab (1898-1975) festményén

A begyűjtött szalonkazsákmány az úri konyhákra, a kifinomult szakácsnők keze közé került, akik speciális módon szervírozták a különleges étket. Álljon itt egy recept Rézi néni (Dolecskó Terézia) Szegedi szakácskönyvéből (első kiadása 1876-ban jelent meg):

Rézi néni gilisztás szalonkás receptje

A korabeli gasztronómiai könyvek az összes szalonkás receptnél hangsúlyozták, hogy a madár béltartalmát pirítósra kenve kell tálalni. Úgymond: "sarjával". Kevésbé eufemisztikus megfogalmazásban: "sárjával". És itt gondolkozzunk el egy cseppet. Már az is fura, hogy a kényes háztartásokban egy ilyen étket (értsd: béltartalom) felszolgáltak. A háttérinformáció annak idején úgy szólt, hogy a szalonka az erdei harmattal táplálkozik, vagyis a pirítósra valamiféle harmatesszencia kerül... A valóságban az erdei szalonka gilisztákat fogyaszt - így végső soron a sült szalonkákhoz a széplelkű népek gilisztapástétomot ettek kísérőétek gyanánt.
Ha bárki napjainkban vitatható szalonkavacsorán törné a fejét, jó szívvel ajánlható, hogy menjen inkább ki a veteményesbe egy ásóval, és ott a talajból - a szalonka emésztőtraktusának mellékízeitől mentesen - közvetlenül gyűjtheti össze a pirítósravaló gilisztákat...

A "csatázó" véreb

A vérebek harciasságáról szóló tévhit mélyen gyökerezik... A wikipédián bukkantam a mellékelt ostobaságra elírásra: "Csatázó képességét különösen nagyra tartják."

A vérebek harciasságáról szóló tévhit mélyen gyökerezik... A wikipédián bukkantam a mellékelt ostobaságra elírásra: "Csatázó képességét különösen nagyra tartják."

Ez a mondat több kutyás könyvben is felbukkant már, mondhatni könyvről könyvre száll, és minden kritika nélkül veszik át a könyvek készítői, igazolva, hogy olykor fogalmuk sincsen arról, amiről írnak. Ráadásul hozzájárulnak a hibás ismeretek terjesztéséhez. 

Csatázó képesség??? A vérebeknek a csapázó képessége kiváló! A vadak csapáját (nyomvonalát) követik. Az egyik könyv szerkesztője vélhetőleg nem ismerte ezt a szót, eltanakodott, mi a szösz lehet az a "csapa" és hogyan kéne javítani a "csapázást", majd arra jutott, hogy ide minden bizonnyal a "csatázás" a megfelelő szó. Ilyenkor derül ki, hogy az igazán képzett korrektor munkája kincset ér! Nem is értem, hogy a könyvek impresszumában miért nem tüntetik fel mindig a korrektor nevét.

Még egy percre a könyvkiadás házatáján maradva, eszembe jutott egy holland könyv magyar fordítása, amelynek kéziratában az egyik mondat azt taglalta, hogy az egyik törpetyúk utódai között mutáns kiscsibék keltek ki, amelyeknek faroktollai nem voltak, ugyanakkor az álluknál kis tollpamacs díszelgett. Az eredeti fordítás kérdéses mondata ez volt: "Nagy volt a meglepetés, amikor a fészekből szakállas farkatlan törpék keltek ki." Az olvasók is minden bizonnyal meglepődtek volna, ha ez a szövegrész változtatás nélkül így jelenik meg a könyvben.

Növények illatérzékelése

Orral kapcsolatos elnevezést különféle növények is viselnek, például gémorr, gólyaorr - de ezek a nevek csak arra utalnak, hogy az adott növények termései küllemükben emlékeztetnek a madarak "orrára", azaz csőrére.
Azt senki nem gondolta, hogy ezzel az "orral" a növények a levegőben terjedő molekulákat lennének képesek érzékelni - igaz, a szaglás a madaraknak sem erőssége! (Csupán néhány madárfajról, főként dögevő keselyűkről mutatták ki, hogy nagy távolságból is képesek kiszimatolni a bomló hús szagát.) Igen meglepő eredményt hozott a Pennsylvaniai Egyetem kutatóinak vizsgálata, amelyről bővebb beszámoló olvasható Flóra kedvenc botanikai blogjában. Az amerikai kutatók által vizsgált arankafaj (Cuscuta pentagona) kedvelt gazdanövénye a paradicsom, de „nem kedveli” például a búzát és a nebáncsvirágot. A parazita életmódot folytató aranka csíranövényei a kísérletek tanúsága szerint több deciméteres távolságból képesek érzékelni a paradicsom jelenlétét és felé növekednek. A paradicsom szöveteiből kivont illatanyagok önmagukban is hasonlóan vonzóak az aranka számára, míg a búza anyagai kifejezetten riasztólag hatnak rá. Ez az állati szaglásra emlékeztető érzékelés szoros összefüggésben állhat az aranka élősködő életmódjával. Ez a növény tehát távolról megérzi, hogy hol talál paradicsomi körülményeket!

A TÉMA EZÚTTAL A GANGON HEVER

SZARKAKA?

Nem gondoltam volna, hogy a "heverő" témákról többet szólok, de egy mai fejlemény mégis erre késztetett. Háttér-információként el kell mesélnem, hogy a múlt héten történt: lépcsőházunkban valamely élőlény a hullatékát helyezte le a postaládák előtt, és az egyik - vélhetőleg az épp fölöttem lakó - szomszéd (a "stílusa" legalábbis erre enged következtetni) kitett az üzenőfalra egy felhívást (elnézést, szó szerint kell idéznem, mert klasszikusokat ugye...): "KUTYAKAKA! TAKARÍTSA FEL!" - és ezen "írásával" párhuzamosan a földszintet, a "tett" színhelyén beterítette újságpapírokkal... gyakorlatilag még jobban telepiszkította önnönmaga a területet! :) Erre a kiírásához szép gyöngybetűkkel odatoldottam, hogy "Falkám nevében kijelenthetem, hogy kulturált falka a lépcsőházban nem piszkít, és nem szórja tele újságpapírokkal a lépcsőházat!" - volt nagy derültség a lakóközösségben... De ez önmagában még nem egy igazi facebook-téma.
Az igazi fordulatot ma vette az ügy: hazajövet látom ám, hogy a félemeleten, ahol e jóasszony takarít (napjában többször, jobbadán a fél napot a gangokon tölti), nos tehát a félemeleten épp középtájt valami hullaték "díszlik". Márpedig az a lakrész ráccsal lett lezárva, oda tehát kutya semmiképp sem juthat be! Ergo: jó eséllyel egy macska a "bűnös"! :) 

S ami még lehetséges opció, hogy egy tréfás kedvű Pica pica a tettes, és névjegyét hagyta ott, egyfajta stílszerű véleménynyilvánításként... Mert e tudományos név a szarkát takarja (újságpapír nélkül!)!...

"Magyarország emlőseinek szőrtani határozója" - mint mentőöv

Tegnap sikerült pénzzé alakítanom egy öt évvel ezelőtt szerkesztett munkámat, a "Magyarország emlőseinek szőrtani határozója" című kötet 3 példányát! Na ez most egy időre kihúzott a csávából. 
Fene se gondolta volna, hogy egyszer épp ez a meló lesz a segítségére falkámnak! 

Magyarország emlőseinek szőrtani határozója

7 szűk esztendő után talán beáll a 7 bő is... Na jó, Kánaán azért még nincs, legfeljebb A. Lloyd Webber "József És a Színes, Szélesvásznú Álomkabát" musicaljében... ( https://www.youtube.com/watch?v=z5nS79f1OIQ )

Most mindenesetre nekiállok a Bibliát olvasni... 
Az Újszövetséggel kezdem, mert az, miképp a Kossuth Lajos utcában az Új Ember Kiadó vitrinjében láttam vala, körülbelül fele olyan vastag, mint az Ószövetség! Lám, a Szentföldön még tudtak (és volt idejük) írni!...
Hazafele tartva utcánkban két fix pont fogadott...
Egyik a 178-as autóbusz, amely immár hetek óta minden áldott alkalommal, amikor kilépek a ház kapuján, vagy jobbról, vagy balról érkezik! Komolyan, olykor mindkét irányból! 
Szerintem engem megfigyelnek rejtett kamerákkal, és szólnak a sofőröknek, hogy a célszemély kilépett az utcára... Az utóbbi hónapban egyetlen egyszer nem jött, ez nekem már gyanús ( http://sronika-kepeslap.qwqw.hu/?modul=oldal&tartalom=586770 )!!!
A másik, már-már origónak (igazodási pontnak) tekinthető, hogy az utcánk átellenes végén lakó kedves kutyás hölgy mindig megadott időpontban indul sétára kutyájával (azt hiszem, Stefi a neve - de ez már nem annyira origo-pontosságú...). Mindig öröm nézni, ahogy egymás mellett sétálnak, a kutya se nem húz, se nem vontatja magát! 

Egyszer meg is kérdeztem tőle: "Netán kutyatréner-e?" 
Mosolyogva válaszolta: "Nem, de jártunk az Őrmezei kutyaiskolába!" 

:)

Na jó, ő nem Stefi, de majdnem olyan...

A telefonszámla Misi vállalatának költségszámlájára ment...

Ez a kép 1967-ben (vagy 1968-ban) készült a székesfővárosi Sas-hegy tövében, lakásunk mellett. Mint látható, javában telefonon beszélgetünk szeretett bátyámmal, Tomival, arcunkról árad a szeretet és az öröm. Hogy telefonálásunk költségét ki állta, az a bejegyzés címéből kiderül!

"De hogy kinek vagy minek örültünk, az most már örök talány marad."

Na jó, a képaláírás nem teljesen saját kútfőmből eredő szöveg, Örkény István MACSKAJÁTÉK című kisregényének zárósorait adaptáltam, hasonlóképp e bejegyzés címét is Örkény említett regényéből aktualizáltam...

(A kép digitális rögzítését ezúton is köszönöm Édesapámnak!)

Folytassam Mongóliában...

...itt még csak annyi látszik, hogy egy CIBETMACSKA szimatol valami elfogyasztani kívánt terméseket... ...a "lényeg" majd akkor jön el, pontosabban ki, amikor a megevett termések az EMÉSZTŐRENDSZER hátsó végén kijutnak a külvilágba!

Flórával tegnap épp egy árnyas park szegletében található kávézó teraszához tartottunk, ahol biológus kollégák beszélgettek. A park mellett javában zajlott az útkarbantartás, a talicskában salakot szállító egyik munkást elegánsan kikerültük, és egyre közeledtünk az érkezésünket nem sejtő biológusokhoz. Vérebemet előre küldtem, hogy lepje meg a kávézó asztaltársaságot (kíváncsi voltam, milyen benyomást tesz Flóra a régi ismerőseimre) - de a meglepetés nem várt fordulatot vett: az útfelújítás volt-e az oka, vagy sem, nem tudom, de Flóra úgy döntött, hogy letesz ő is némi salakanyagot a park mellé. A bemutatkozás ily módon picit kínosra sikeredett, az asztaltól kiválóan lehetett látni, ahogy a munkától görnyezedő munkások mintájára Flóra is meggörnyedve végzi (nagy)dolgát. Elnézést a naturalisztikus történetért, de ennek kapcsán még egy széltében elterjedt (torzult) szóhasználatot szeretnék pontosítani: sokan "canis merga" névvel jelölik a kutyagumit, amint arról Kálnási Árpád "Debreceni cívis szótár" című műve is tanúskodik. Az ebek anyagcseretermékének helyes latin neve azonban "canis merda". Hajdanán a kollégiumi diákok kedvenc tréfája volt, hogy a latinul még nem tudó újoncokat elküldték a patikába, hogy onnan hozzanak "kániszmerdát". A gyógyszerészek erre adott reakciójáról a Hargita népe folyóirat 2005-ös évfolyamának júniusi számában találni történeti adalékot.

Időtlen idők óta amúgy a keleti patikákban rendszeresen tartottak állati ürülékből származó készítményt. A csodaszar csodaszer neve: mumie (=mumijo, mumió). Ügyes húzással, "a hegyek könnye" és más hasonló titulusokkal látták el a biogén eredetű terméket, és szinte minden kórság elleni gyógyírként forgalmazzák napjainkban is, mégpedig csillagászati összegekért.

Mumie - használata előtt kérdezze meg orvosát, gyógyszerészét!

A termékleírások hangsúlyozzák, hogy ásványi anyagokban dúskáló valamiről van szó, és összetevői között hegyvidéki gyógynövények garmadája lelhető fel. Ez nincs ellentmondásban azzal, amit 20 évvel ezelőtt Mongóliában figyelhettem meg, amikor mongol zoológus barátom, Odbajar, a hegyipockok (Alticola spp.) kolóniái körül végzett vizsgálatokat. A pockok a kultikus kőrakások, az obók rejtekében ütöttek tanyát, oda hordták fészekanyagként a különféle füveket, ott raktározták táplálékfölöslegüket - és ott is ürítkeztek. Barátom a pocokfészkeket alaposan megvizsgálta, fiolákba gyűjtötte a bennük fellelhető paratizákat további kutatások céljára, és arról sem feledkezett meg, hogy a fészkek mellett található sötét, aszfaltszerű valamit akkurátusan összegyűjtse. Kérdésemre, hogy ez meg micsoda és mi vele a célja, Odbajar titokzatosan mosolygott:
- Ez a pockok ürüléke, amiből alapos megmunkálás után mumie készül...
Fura, de a hazai mumie-forgalmazó cégek leírásában annak nem találtam nyomát, hogy a nevezett szert egészen pontosan honnan szedik össze.

A tanulság, hogy megfelelő marketinggel bármilyen szar (kopi luwak, mumie, pingvinguanó, gilisztahumusz stb.) eladható. Hazánkban ezt az "ital-csodát" Frei Tamás, a magát hatalmas baristának vélő "újságíró-riporter"  kezdte forgalmazni, és a LEGELSŐ, aki megkóstolhatta, a magát dekoratív médeiaszemélyiségnek aposztrofáló Kiszel Tünde volt, akinek még az is hírértékű, ha egy banketten a biztonsági őröknek meghagyják feladatnak, hogy Tündét TILOS beengedni!