Nyest + Kutya

„NYESTVÉDELEM” - olvasható a nagybetűs felirat egy közparkunk mellett található, félig kidőlt reklámtáblán. Nemes dolog az állatvédelmet reklámozni, gondoltam magamban, hát továbbolvastam az „apróbetűs részt” is - amelyből kiderült, hogy egy cég vállalja a nyestek riasztását, modern eszközök felhasználásával... Végülis ez is egyfajta védelem: nyest elleni védelem. Legalább nem elpusztítani tervezik a városokba beköltözött prémes ragadozót, hanem elriasztani.

Nyestvédelem? Ez majdnem olyan, mint a katasztrófavédelem.

Mert a nyestek, úgy tűnik, helyenként valóban bonyodalmakat képesek okozni, még ha egyedszámuk a fővárosban nem is túl magas, a kutatók becslése szerint négyzetkilométerenként egy példány. A beszámolók szerint a nyestek komoly veszélyt jelentenek a gépkocsik alkatrészeire. Ma sajnos azzal kellett szembesüljünk, hogy a gépkocsik is veszélyt jelentenek a nyestekre nézve.

Helyszínelés közben

A szerencsétlen kimenetelű gépkocsi-nyest találkozó nyomait szaglászva Flóra új szagmintát rögzíthetett memóriájában.
Az egyébként számomra nagy kérdés, hogy mivel táplálkoznak a városi nyestek. Bizonyosan rájárnak a konyhai hulladékkal teli kukákra, időnként elkaphatnak egy-egy óvatlan galambot is, de úgy vélem, hogy táplálékbázisukban még egy fontos tétel lehet, amit eddig nemigen kutattak: az utcákon - sajnos - mindenfelé megtalálható kutyaürülék. A koprofágia nem ritka az állatvilágban, és a kutyák béltraktusán átment tápok - ha nem is a kutyatápgyártók által hangoztatott ideális arányokban, de - azért tartalmaznak még hasznosítható összetevőket. Bár a nyestek nem szívlelik a kutyaszagot, de az éhség nagy úr... Az ízlés különben sem lehet vita tárgya. A hullatékban található maradékok újrahasznosítását amúgy sem csak az ínség kényszerítheti ki: például a nyestekhez hasonló küllemű cibetmacskák ürülékéből nyerik ki a legdrágább kávé, az indonéz kopi luwak alapanyagát. Ez az Ignobel-díjas nedű már hazánkban is megkóstolható, egy csészével potom 8000 forintba kerül. A híradások szerint a kopi luwak hazai bemutatóján az első adag espresso-t Kiszel Tünde fogyasztotta el. Az ízlés, mint már említettem, nem lehet vita trágya.
Az elütött nyest húsát pedig jó eséllyel a dolmányos varjak fogják reciklálni. Ők sem válogatósak, és nem fogják firtatni, hogy mit evett korábban a nyest...

Dolmányos varjú - zsákmányra várva

A nyestekkel és más városlakó állatfajokkal kapcsolatban hasznos információk találhatók az Urbanizációs Kutatócsoport honlapján.

Ne féljünk a vérebtől!

Kedves nénike tipeg az utcán, hosszú pórázon vezetett mopszlikutyácskájával. Valójában a kiskutya vezeti a nénit, hiszen 5-10 méterre előtte halad, mutatja, merre kíván menni, és közben megugatja a járókelőket. Szembetalálkozunk, Flóra illedelmesen leül, bevárja őket, majd farkcsóválva üdvözli a nénit és ölebecskéjét.

-          De aranyos kutya! Milyen fajta?
-          Bajor véreb.
-          Vééééreb? – kérdi ijedten a néni, és visszahőköl, alig bírja kutyácskáját az ölébe kapni. – Az veszélyes kutya! – jelenti ki ellentmondást nem tűrően, és iparkodik minél gyorsabban kimenekülni a „veszélyes helyzetből”.
-          Ez a kutya veszélyesnek látszik? Előbb még aranyosnak tetszett nevezni, nem? – kérdezem, próbálva saját friss tapasztalatával szembesíteni, és felülbíráltatni téves információkon alapuló előítéletét.
-          De hát akkor is véreb! Azok vérengző harci kutyák.
-          Nézze, az Ön kutyája öleb. Gyakran szokott ölni?
A néni teljesen összezavarodik. Nem érti a kérdést. Miért is gondolom, hogy az ő kutyuskája öldöklő hajlammal bírna.
-          Ismétlem: az Ön kutyája öleb – és mégsem öl meg senkit. Az én kutyám pedig véreb – és nem vérszomjas. A vérebek képesek követni bármilyen szagnyomot, fő feladatuk jelezni a vadászoknak a megsebzett vadak vérnyomát, ebből ered a nevük.

A rövid párbeszéd alatt a néni ebecskéje összevissza rohangál a járdán, csahol, le-lerohan az úttestre, Flóra pedig higgadtan szemléli a történéseket. Ismerős már neki a jelenet. Szinte naponta megismétlődik. A köztudatban az a téves információ vert gyökeret, hogy a vérebek veszélyesek, így hát nincs az a személyes tapasztalás, amely ezt azonnal megváltoztatná. (Fura, de a telivérekről senki sem gondolja, hogy azok vérben fürdő, habzó szájú harci lovak lennének. A denevérek már rosszabbul jártak, nekik kedvezőtlenebb a reputációjuk...) Az önkormányzati rendeletekben sorra jelennek meg olyan kitételek, hogy kutyasétáltatás közben a vérebeket (angol véreb, hannoveri véreb, bajor hegyi véreb) szájkosárral lehet csak vezetni, világgá kürtölve a kutyás rendeletek alkotóinak tökéletes tájékozatlanságát kinológiai kérdésekben, és hogy a vadászkutyák jelleméről halvány fogalmuk sincs. Közben a szőrmók ölebecskék minden szabályt nélkülözve rohangásznak a flexi pórázon húzva messze maguk mögött gazdáikat, és ha veszélyt sejtenek (márpedig számukra majd’ minden szembejövő potenciális veszélynek hat), szerencsésebb esetben megugatják, rosszabb esetben olykor-olykor lábikrán harapják a járókelőket.
Jó lenne minél több emberrel tudatni, hogy az évszázadok alatt a legnyugodtabb, koncentrált nyomkövető munkára alkalmas kopókból kitenyésztett vérebek valójában a legjámborabb kutyák közé tartoznak. Bizonyosan több agresszív ölebet lehetne felsorakoztatni egy kutyapszichológiai vizsgálathoz, mint agresszív vérebet. Merthogy agresszív véreb nem létezik… 

Flow

A blog indítása óta eltelt napokban kissé behavazott a munka (lám, ha ismét van munka, kevesebb a szabadidő...), de hogy ne álljon le teljesen a napló, idézek egy szépirodalmi részletet, képi illusztrációval. Íme:

                                 Munka közben is érdemes emlékezni a flow-ra...

Két évvel ezelőtt...

Két évvel ezelőtt kissé kiütött, amikor "közös megállapodással" megszűnt korábbi munkaszerződésem. Úgy éreztem magam, mint egy megfáradt, kiselejtezett vadászkutya... Bámultam az asztalomon lévő szerződésbontást, néztem a korábbi munkákból visszamaradt iratkupacokat, majd a jegyzeteim tetejéről lebillenni készülő kutyás könyvet kezdtem lapozgatni. Ez volt abban az időben az utolsó munkám...

Pár perccel később tudatosult bennem: "Most akkor elérkezett az idő, és kutyám lesz!" Ha az ember munkanélkülivé válik, anyagiak dolgában nem sok jóval kecsegtet a sors, de szabadideje az lesz, mint a világtenger! Korábban sosem gondoltam, hogy valaha is lesz kutyám, mert nem lett volna rá időm. A kérdés tehát villámgyorsan eldőlt: kutya áll a házhoz, már csak az volt bizonytalan, hogy miféle eb jöhet szóba. Átolvastam az említett kutyás könyvet, aztán átolvastam még vagy tucatnyit, megismertem kutyafajták százait (döbbenet, hogy mennyi fajtát alakítottak ki az emberek az évszázadok folyamán, és hogy én mennyire nem ismertem ezeket...), de még nem tudtam választani. Menhelyi kutyák tömegét is megnéztem, ám a kóbor kutya befogadása újabb kérdéseket vetett fel. Ha felnőtt állatot fogadnék örökbe, honnan tudnám, milyen volt az előélete, és milyen pszichés gondjait kéne orvosolni, amikre - első kutyás kezdőként - nem vagyok felkészülve. Ha meg utcai kölyköt vennék magam mellé, nem lehetek bizonyos abban, hogy hetek-hónapok múlva mekkorára és milyenné nő majd a bájos kis szőrgombóc - márpedig a lehetőségeim erősen limitáltak... A kutyás szakirodalomban való alapos elmélyedés eredményeképp végül döntöttem: a nekem való kutya a bajor hegyi véreb. 

A vérebekről később majd bővebben is szó lesz, itt most legyen elég annyi, hogy hosszas várakozást követően, egy vérebspecialista kedves vadászcsalád áldozatos munkájának köszönhetően, megszületett várva várt leendő falkatársam. Amikor az alomtestvérei közül kiválasztottam Flórát, egy hónapos volt, majd újabb hónap elteltével már magam mellett tudhattam a kölyköt. Másfél évnyi közös munka után most már merek írni róla. Közben elkövettem jó pár kisebb-nagyobb ostobaságot a kutyanevelés terén, de helyrehozhatatlan hibát - úgy érzem - nem vétettem. És most következzen egy fotó, amely az első nagyobb séta alkalmával készült Flóráról...

A további bejegyzésekben pedig szó lesz a vérebekről, a kutyatartás kérdéseiről, és nem utolsósorban azokról az élőlényekről, amelyekkel Flórával tett sétáinkon találkoztunk. 

Mit lehet tudni, egyszer talán könyvet is szerkesztek az érdekesebb bejegyzésekből!