Kopóm - a berniek családfájából - rám fekszik televíziónézés közben... Fejét mellkasomhoz szorítva szendereg...
Felsóhajtok egy nagyot: nehéz az élet! Ebem egy másodpercre rá felsóhajt: nehéz az élet!
Végre sikerült megteremteni a tökéletes összhangot kettőnk között! Bajor vérebemmel többször próbálkoztam, de ő erre a sóhajtásra csupán horkolással reagált...
Na talán idén sikerül belőle is kicsikarni egy szinkron-sóhajtozást... Amúgy meg hármasban a falkánknak nem is olyan nehéz az élet!
Ma a liftbe másfél éves lurkót tolt be édesanyja. Érdeklődve nézegette az ismeretlen arcokat, vérebem is érdekelte, majd szemezni kezdtünk... Gondoltam, mosolyt csalok az arcára, és behunytam fél szemem, ezzel aszimmetriát hozva létre... (Van nékem egy szokásom - nem úgy, mint Kellér Dezsőnek, akinek az volt a szokása, hogy 50 évente egyszer ellátogatott Párizsba... erről bővebben itt: https://www.youtube.com/watch?v=7mAZfU96XxM )
- szóval be tudom csukni a jobb szememet. Hasonló produkcióra tudtommal csak Hernádi Judit képes még, ám ő a bal szemét képes becsukni... Na erre a kis srác azonnal kedélyesen vigyorogni kezdett. Jó élmény volt vidámságot szerezni neki :) A kis liezont holnapra jó eséllyel el fogja felejteni, de ez a blog megőrzi a világháló végtelenségéig (±2-3 nap)...
Gazsi bácsi, azaz Kovács Károly és a DADOGÓS közértes: Paudits Béla
Diák koromban születésnapi társaság körben ült, a csevegés alábbhagyott /// ilyenkor szokás mondani ÁTREPÜLT EGY ANGYAL! ///, valahogy oldandó a helyzetet, bedobtam Csukás István regényéből a "Gazsi bácsi lótetű!", nekem EMLÉKEZETES idézetet. /// Ezt a regényt, NYÁR A SZIGETEN, a Magyar Televízió feldolgozta tévéfilm-változatban, de ennek ÉRTHETETLEN módon egy totálisan más - szerintem ÉRTELMETLEN - címe lett: LE A CIPŐVEL! ///
A többség meredten nézett rám, hogy mi a csudát akarok ezzel mondani. Az egyik kedves lány viszont azonnal felnevetett, ő is olvasta e könyvet, így köztünk azonnal megteremtődött az összhang.
Az Attila úton - állítólag - 30-40 évig volt látható ez az idézet, s akárhányszor lefestették,
a környék fiataljai mindig újraalkották graffitijüket...
Sok-sok évvel később, már az ELTE Tanárképző Főiskolai Karának Biológia-Földrajz szakos hallgatójaként az egyik ásvány- és kőzetgyűjtő gyakorlaton "dobtam be" eme regény másik alapmondatát: A KÖVET MINDEN KÖVET KÖVET!
6 éves lehettem, mikor bátyám osztálytársának születésnapi zsúrján egy csodát vettem észre a konyhaasztalon: egy hasas üvegben parányi halacskák úszkáltak, mint utóbb megtudtam: guppik! Egészen elvarázsoltak. Rengetegen voltak, hát gondoltam, nem lesz feltűnő, ha egyet rekvirálok közülük. Más szállítási módot nem találván, egy gyufaskatulyába helyeztem, és azzal utaztam át Budára... Sajnos a guppinak nem tetszett a skatulyában eltöltött óra, s elhalálozott.
Nagyon restelltem az affért... Hétvégén meggyóntam bűnömet a Tabáni Plébániatemplomban Pálmai Imre esperesnek.
- Szóval lopás bűnébe estél? - Igen! - És mit loptál? - Egy halacskát! - Értem... És legalább megsütötted?
Végül pár imával feloldozást nyertem...
A Tabáni / teljes nevén: Szent Katalin... / Plébániatemplom
„…mer' melly lehetne
vala nagyobb elösmerés egy tanítónak, mint hogy őtet mesterének valló
deákja ölismert munkálkodója lészen a todományok fellegvár-építgetésöknek?”
2018/2019 fordulóján
rendezve 20 éves (fő)szerkesztői munkásságom elmentett anyagait, ráleltem
az Élővilág Enciklopédia botanikai kötetére (részlete
mellékletben…). E műről Podani János (aki e helyütt talán nem
igényel részletesebb bemutatást) nyilatkozta, hogy ez a kötet a világon az
első három könyv közé tartozik, amely a legmodernebb rendszertan
szerint lett szerkesztve (s mellyel egész népemet fogom - nem
középiskolás fokon - taní-tani...). Sólyom László köztársasági elnök azért
látogatott ki a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra, hogy elsők között
vehesse kezébe szerkesztményemet. Somogyi Péter, a Királyi Tudományos Társaság
egyetlen magyar tagja az általam főszerkesztett ÉlőVilágmagazin kapcsán
nyilatkozta az ELTE Állattani Tanszékén, hogy munkám a világon bárhol megállná
a helyét.
Én a Lomonoszov
Tudományegyetemen Armen Tahtadzsján növényrendszerén nevelkedtem, de a
Lajtán innen az nem volt kóser, itt akkortájt(!) a kétszeres Soó-díjas rendszer
dívott... – tahtadzsjános ismereteimmel
a hazai színvonalnak nem feleltem meg, így a vizsgáról "Péter,
hülye vagy a növényrendszertanhoz!" búcsúmondattal lettem
kiakolbólítva...
...hát valahogy így történt...
Lehet, hogy Tahtadzsján rendszere vitatható volt, de az
Orchidióta professzor úr rendszerét is tök fölösleges volt pontról pontra
bemagoltatni egy főiskolással, lévén mára az is "meglehetősen"
elavulttá vált... Az évtizedenként alapjaiban változgató, óhatatlanul erodálódó
rendszerek biflázása helyett jómagam valami maradandón dolgoztam a
vizsgaidőszakban is, ennek egyik eredménye szintén csatolmányban található ( http://www.ornis.hu/?download&aid=323&volume_id=32&lang=hun ). Nem
t'om, szégyellnem kéne-e magam a növényrendszertan hazai mívelői előtt,
mindenesetre az Új Magyar Füvészkönyv bevezetőjében az első
három ajánlott magyar szakmunka között sorolják fel enciklopédiámat...
Zárásképp
újfent: Ave Systema Plantae!
…az
egykori lenézett, kirúgott, búcsúként modortalanul tuskón lehülyézett vizsgázó…
p.s. e sorok "másodszereplője" elérhetőségét nem leltem a világhálón, s akiről az Új Magyar Füvészkönyvben annyi szerepel az auktorlistában, hogy "MILK. - Milkovits, I. (fl. 1987)" - ennyike... A kötetben a pongyolapitypangról is terjedelmesebben írtak, róla 6 sornyi szöveg található! És ennél több róla az internet bugyraiban sem található... (Mármint nem a pitypangról, hanem MILK-ről... - A "milk" amúgy a tejelválasztó plánták jelzője Albionban!)
Ezzel a bejegyzésemmel pedig - részben - Alekszandr Pavlovics Melikjan professzor úrnak, azaz Александр Павлович Меликян emlékének tartozom, azt, hogy MEGKEDVELTEM a növénytant is, főként neki köszönhetem!
Az az alapállás, hogy minden iskolának, tanárnak és nevelőnek
kötelező a növendékei számára mindenből a legtöbbet nyújtani,
nem új keletű gondolat. Amennyiben a világ megismerése,
felfedezése ilyen-olyan okoknál fogva nehezített, úgy még
nagyobb az iskola felelőssége. Különösen igaz ez, ha egy olyan
érzékszerv hiánya nehezíti a világ megismerésének folyamatát,
mint a látás. Iskolánk, a Vakok Általános Iskolája és
Diákotthona ennek a különös felelősségtudatnak a szellemében
tanítja-neveli több mint 175 éve növendékeit.
Ezért volt nagyon csábító az az érdeklődést felkeltő levél,
amelyet dr. Göllesz Viktor úrtól, az Ábrahámhegyi Fürdőegyesület
elnökétől kaptunk, amelyben az agárdi Chernel István
Madárvártára hívta fel figyelmünket. Egy pillanatig sem volt
kérdéses, élünk-e azzal a remek lehetőséggel, hogy természetes
környezetben, közvetlen kapcsolatban találkozhassunk azokkal az
állatokkal, növényekkel, tárgyakkal, eszközökkel, amelyekről
főleg csak tankönyvekből, tantermi körülmények között szerezhettünk ismereteket.
Izgatottan ültünk be a mikrobuszba, hogy reggel 9 órára, a
Madárvárta vezetőjével, Újhelyi Péter úrral megbeszélt időre
pontosan megérkezzünk. Ez rendben megtörtént. A szépen gondozott
Chernel István útról nyíló bejárati kapun belépve, a
háborítatlan természet fogadott bennünket. A tiszta levegő, a
bevezető ösvény két oldalról besimogató nádszálainak érintése, a
madarak éneke, a jellegzetes vízparti illat: már ezért is
érdemes lett volna eljönni! De az igazi élmények ezután vártak
ránk. Nemcsak Újhelyi Péter rendkívül jó kapcsolatteremtő,
barátságos egyéniségére gondolok, hanem arra az átgondolt, a
vakok lassúbb és nehezebb megismerését is figyelembevevő
programra, amivel Péter várt minket. Nagyon gondosan,
szakszerűen felépített, de cseppet sem merev, "tanár uras"
kalauzolás mellett ismerhettük meg a Velencei-tó jellegzetes
élővilágát. A nádasban lakó madarakat, kézbe foghattuk
különleges fészkeiket, tojásaikat, megismerhettük életmódjukhoz
alkalmazkodott csőrüket, karmaikat, tollazatukat. Módunkban állt
ezeket egymással összehasonlítani. Hallottuk jellegzetes
hangjukat, éneküket. Megismertük a tojásból kikelni készülő
fiókák tojáshéj-feltörő trükkjét, érezhettük azt a csőrén lévő
apró "vésőt"; amivel belülről feltöri a tojáshéjat. Ritka élmény volt!
A nyolc főből álló 7. osztályos tanulóink között volt olyan is,
aki most simogatott életében először élőben tyúkot, jércét. Nagy
élményt jelentett az élő vízisiklóval, a békákkal, a teknősökkel
való ismerkedés.Bizonyára nagyon sok minden érdekesség várt volna még ránk, ha
nem telik el pillanatok alatt az a szűk két óra, amit ott
tölthettünk, mert át kellett adni helyünket egy következő
iskolai csoportnak. Biztosak vagyunk abban, hogy ami most
kimaradt, egy következő látogatás alkalmával pótolható, amiről
Újhelyi úr biztosított is bennünket.
Rendkívül fontosnak tartom, hogy a természet megismerése
lehetőleg a természetben történjék, s erre a törekvésünkre az
agárdi Chernel István Madárvárta tökéletesen alkalmas helyszín.
Reményeink szerint kialakulhat egy olyan rendszeres kapcsolat a
Madárvárta és intézetünk között, ami lehetővé teszi akár már
óvodás, kisiskolás kortól a rendszeres látogatást, ezzel is
elősegítve azt a meglévő igyekezetünket, hogy környezetünket, a
természetes élővilágot mind jobban megismertessük és
megszerettessük tanítványainkkal.
