2019. november 6., szerda

És megtaláltam a mobilomat! 🙂



Falkámnak éppen "vadászatra" (értsd: húsért) indultam a Nagyvásárcsarnokba, és a Hegyalja úton a dugóban araszoló gépkocsik között sasszézásom közben megcsörrent a mobiltelefonom. Az ilyetén kütyükkel kapcsolatos (v)iszonyomról korábban már írtam, nem ismétlem meg azt, csupán idemásolom elérhetőségét:
flora-es-fauna.blogspot.com/2019/04/a-tavkozles-vilagnapjan.html
Tehát a telefon szólt, kiderült, hogy egy kedves kollégám hív, közben láttam, hogy épp a megállóhoz közelít a 8-as busz - nosza, iszkiri, sikerült utolérnem (közben nem megszakítva a beszélgetést). Néha kitekintettem az ablakon, megnézni, hogy hol tartunk épp, s egyszer látom ám, hogy egy csiga huss(!), elillant a lassan poroszkáló busz mellett...
(Zárójelben még e "történethez" tartozik, hogy ezen az úton háromféle busz közeledik: a már említett 8-as, a 112-es és a 110-es. Közülük az első amolyan gőgös, hosszú, ebben leginkább azt szeretem, hogy az utolsó előtti ajtónál található egy személyes ülést rajtam kívül szinte senki sem preferálja, így nekem gyakorta jut ülőhely zsúfolt járműveken is - így történt ez alkalommal is. A másik kettő a "szót sem érdemel"-kategória... Ellenben a Sánc utcai megállóból olykor látni a 178 -ast, hát ahogy az bekanyarodik az Aladár utcába a Czakó utcából, na az, kérem, egy kész Tyrannosaurus, de a Hegyalja útra csak ritkán terelik!)
És most, a buszokkal tett kis kitérő után vissza a mobiltelefonáláshoz... Jobb kezemben a távrecsegő, bal kezem a zsebemben, és minthogy iparkodnom kellett, elkezdtem a mobilomat keresgetni, hogy megnézzem rajta, mennyi az idő, de - fájdalmamra - sehogy sem bukkantam rá! Mondom beszédpartneremnek ebbéli gondomat, mire ő:
- Te hülye, hát épp azon beszélsz velem! 🙂
Mármost, a hazai könyvszakma egy jeles képviselője mondta nekem - úgy 20 évvel ezelőtt -
,hogy munkánk során hülyebiztosra kell menni!
E definíció alapján a telegrácsom nem hülyebiztos! Én legalábbis alig tudom kezelni, jobbadán csak kronométernek tudom használni... 🙂
p.s.hazafele tartva a csigát már nem láttam!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése