Zsolt barátom kérésére, aki hiányolta blogomban a frissebb bejegyzéseket, közzéteszek néhány rajzomat - amelyek különféle pocokfajok első állkapcsi zápfogát ábrázolják.
Vélelmezem, hogy senkinek nem kell külön elmagyarázni, melyik fog mely pocokfajhoz tartozik! :)
2019. augusztus 23., péntek
2019. július 22., hétfő
KÖDFOLTOS FLÓRA
Régi emlék: késő ősszel a Gellért-hegyen jártunk, Flóra így kiélhette sziklamászó hóbortját, én pedig közben a digitális technika rejtelmeit próbáltam kiismerni. Az elmúlt 20 évben alig fényképeztem, mert ha fényképre volt szükség, annak kivitelezését inkább olyanokra bíztam, akik profi fotókat készítenek. Olykor azonban elengedhetetlenül szükségessé válik, hogy a kutyás élményeket saját képekkel tudjam illusztrálni, így beszereztem egy fényképezőgépet, és néha kattintgatok jobbra-balra... A hegyen készített egyik fotón Flóra egy szikláról figyeli a város forgatagát - már ami a ködön keresztül látható volt fentről.
A kép készítése közben nesztelenül hátunk mögé keveredett a ködből egy kiránduló hölgy.
- Jaj, szegény kiskutya, csak le ne essen a szikláról! - adott jelet aggodalmának, szinte kiabálva.
- 'Csókolom, ha nem tetszik ijesztgetni, nem esik le...
![]() |
https://www.youtube.com/watch?v=uAjDU78RYQg |
A kép készítése közben nesztelenül hátunk mögé keveredett a ködből egy kiránduló hölgy.
- Jaj, szegény kiskutya, csak le ne essen a szikláról! - adott jelet aggodalmának, szinte kiabálva.
- 'Csókolom, ha nem tetszik ijesztgetni, nem esik le...
Címkék:
Ákos Stefi,
bajor véreb,
Fényes Szabolcs,
Flóra,
Gellért-hegy,
köd
2019. július 20., szombat
Fel a fára! (Treeing - tréning)
Reggeli sétánk közben egy varjúfiókára leltünk. Korábban már szó volt arról, hogy a varjak segítenek a fegyelmi feladatok gyakorlásában, ezúttal pedig a véreb agility-hez való szoktatását tették lehetővé. A fióka annyira érdekelte Flórát, hogy képes volt utánamenni egy tölgyfa magasabb régióiba is, és a varjúszülők támadásait figyelmen kívül hagyva mászni, mászni egyre feljebb. A fiókát követve 3 méteres magasságba jutott önerőből. Mintha csak gyermekkori önmagamat láttam volna, amint a rigófiókákat kerestem a Sas-hegy bokrosaiban. Az akcióhoz ezúttal egy vizslakölyök asszisztált. Feljutni a fára amúgy sokkal könnyebbnek bizonyult, mint lejutni onnan a talajszintre.
Feromon hatása a teadélutánon
Tyelicina Alekszandra évfolyamtársam volt a Lomonoszov Egyetem Biológia Karának Gerinces-zoológiai tanszékén. Kutatási témája az emlősfajok (elsősorban rágcsálók) kémiai kommunikációja volt, azaz miképp tudatják fajtársaikkal hollétüket, érzelmi állapotukat, meg még ki tudja, mi minden más, nekik fontos információt. Amikor például ebeimmel sétálunk az utcán, minden fánál percekre meg kell állni, mert azok tövénél rengeteg "hírt tudnak elolvasni"...
Ha e fenti sorok túlzottan részletes beszámolónak hatottak, hozzáteszem, hogy természetesen nem csupán a húsiparnak fontosak az illatanyagok - az emberiség életében is kiemelt jelentőségét érzékelteti, hogy a parfümipar évente 70 milliárd dolláros bevételt produkál világszerte!
Na de visszakanyarodva e bejegyzés indulópontjához: Alekszandra (baráti körben: Szása) egyszer gondolt egy nagyot, és hölgyeknek szervezett teadélutánra magával vitt a táskájában egy zárt fiolát, amelyben férfi nemi hormon várta a bevetést.
Amikor a társaság szedelőzködni kezdett, Szása óvatosan félbetörte a fiolát, az illat szétáradt a szobában, és a percekkel azelőtt távozást bejelentő barátnőinek valahogy megszűnt a távozhatnékja...
2019. július 12., péntek
SZALVÉTÁKBÓL MADÁRVONULÁSI ATLASZ
Dédmamám, Czinkóczky Irma, elbűvölő ember volt. Őt pedig a szalvéták bűvölték el! Ezek gyűjtésébe (gyűjtögetésébe) engem is bevont, így a családi ebédek végeztével akkurátusan, nyílt színen elkezdtük a tányérok mellől összeszedni e papíripari termékeket. Egészen addig, amíg a család felnőtt tagjai felfigyeltek ebbéli ténykedésünkre, és megfeddtek bennünket. Onnantól kezdve sutyiban folytattuk általunk áldásosnak és környezettudatosnak vélt ténykedésünket. Ez addig tartott, amíg a konyhaszekrény sarkából a felgyülemlett szalvétatömeg már kezdett kikandikálni, és újfent lebuktunk. Az újabb dorgálástól tartva én végleg felhagytam a szalvétákkal - ma se használok ilyeneket, meglátásom szerint művelt ember étkezzen úgy, hogy ne legyen szüksége szalvétákra...
Zenei aláfestés: https://www.youtube.com/watch?v=M6T_e1jnz78
De hogy gyűjtőszenvedélyemet kiélhessem, kerestem más célobjektumokat, ezek pedig a bélyegek lettek. Egészen takaros kollekciót hoztam össze évek alatt, és lapozgattam időről időre az albumokat...
...mígnem megtudtam, hogy Láng István, az MTA ex-főtitkára nagy bélyeggyűjtő!
Miközben az MTA irányításának terhe is a vállán volt, gyűjtötte továbbá Jókai összes műveiből a madárneveket, de legjobban talán a bélyegek bűvölték el. És ő is elbűvölő ember volt! Az értekezleteken sokan azt hitték, hogy amikor lecsukott szemmel ül, akkor elaludt, pedig ő csupán koncentrált, és fél óra múlva szó szerint idézte fel az ülésen elhangzottakat. Na ha ő szereti a bélyegeket, akkor a sajátjaimat neki ajándékoztam...
![]() |
Láng István |
Se szalvéta, se bélyeg, de hát valamit már mégiscsak kell gyűjteni! Hát ráleltem a madárfotó-gyűjtésre, de ezeket nem öncélból teszem, hanem e kollekció adja az alapot újabb szerkesztményeim illusztrációs anyagához!
Így alakulnak át a szalvéták Természettár-kötetekké!
Ezúton is köszönöm Völgyi Sándor önzetlen segítségét!
2019. július 10., szerda
EGY NAP - EGY ÖLTÖNY - KÉT NADRÁG - EGY (KÉT/HÁROM) NÉVJEGYKÁRTYA
Minap nagytakarítás közben ráleltem egykori névjegykártyámra, amelyet legjobb emlékem szerint csupán egyszer használtam... E kártyámra (s a rajta szereplő titulusomra) AKKOR szinte büszkébb voltam, mint bármely más megtiszteltetésemre...
Amúgy sosem volt névjegyem,
majdnem mint itt: https://www.youtube.com/watch?v=PcoeO4Q1FfY (40:55-kor)
A hozzá tartozó történet 2003 április elején(!) kezdődött, amikor a Kossuth Kiadó szerkesztőségében megcsörrent a telefon. A telefon túlvégéről egy férfihang jelezte, hogy ő Papp Gábor főszerkesztő, és Láng István, az MTA volt főtitkára javaslatára felkér az épp induló National Geographic magazin hazai kiadásához tudományos tanácsadónak. Na gondoltam, április eleje van, ez tuti valamiféle átverés lesz! Pár perccel később felhívtam Tamás barátomat, aki éppen az új lap kiadójaként jelzett Sanoma alkalmazottja volt, hogy legyen már olyan jó, és fáradjon le az első emeletre, s nézzen ott körül, valóban létezik-e az ajtók mellett feltüntetve ilyen szerkesztőség, s persze a magát főszerkesztőnek nevező személy neve!? A válasza pár perc múlva lakonikus volt: IGEN! Egyértelművé vált tehát, hogy nem április 1-i tréfa volt!
Igazán komolyra akkor fordult a helyzet, amikor megkaptam a National Geographic első bankettjére a meghívót, s azon feltüntetve, hogy "Megjelenés kizárólag öltönyben." Na olyanom nekem sosem volt!
![]() |
Később ez lett a lapból... |
Akkor tehát iszkiri vissza az öltönyházba, és a már meglévő mellényemhez kerestettem megfelelő nadrágot. Alakult, alakult... Még ing is kellett (mert a zűrös nap okán azt meg otthon feledtem), és egészen természetesen nyakkendő! És a kedves eladók meg is lelték a garnitúrához passzoló nyakkendőt, ám itt újabb "falba" ütköztem: életemben nem kötöttem fel magamnak ilyen "díszítést", s ha egyet drága jó atyámnak sikerült a nyakamon tüchtig módon megkötnie, azt a későbbiekre is gondolva hónapokig nem bogoztam ki - - - Így, némiképp kihasználva az említett eladók kedvességét, kértem őket, hogy legyenek már oly jók, és ők kössék meg a nyakamon új ruharészemet. Alakult, alakult... Megfelelő cipőm még nem volt, így "klakkban/frakkban" irány a szomszédos cipőbolt (tudják: "Cipőt a cipőboltból!" http://www.urbanlegends.hu/2016/05/cipot-a-cipoboltbol-szlogen-igazi-kabare/ ), ahol végigmutattam magamon, hogy nézzék meg az öltözékemet, és ahhoz illeszkedő cipőt javasoljanak nekem. Alakult, alakult... De még az előző reklámhoz: Jogtudományi Közlöny 1987. júniusi számának szerzője a szlogent “Bárdi György sok évvel ezelőtti szilveszteri kabaréjelenetéhez” kapcsolta, amelyben „a pesti vadember a ’Cipőt a Cipőboltból!’-reklámszlogent tűzte tollhegyre”.
Álltam tehát a cipőbolt előtt, s ránézve az órára, látom ám, hogy a bankett kezdetéig 20 perc maradt hátra! Tömegközlekedéssel pontosan odaérni gyakorlatilag kizárt! Egyetlen megoldás maradt! Igen: A TAXI!
Végül rendben megérkeztem!
Az egész rapid jelenet olyan volt, mint MOLNÁR FERENC "EGY, KETTŐ, HÁROM" című színdarabjában az öltöztetős jelenet (sajnos pontosan ehhez a jelenethez nem találtam pontos filmrészletet, a színdarab pörgősségét azonban a mellékelt jelenetrész is jól illusztrálja:
Egy évtizedek óta megjelenő magazin magát szerkesztőnek beállító tudósító minden Év Természetfotója kiállítás-megnyitón rendszeresen (évről évre) osztogatta egyazon, önmaga által saját magának nyomtatott névjegyét... Na én magamnak ilyen reprezentációs terméket alig használtam, talán csak a fentebb említett banketten, és magamnak meg végképp nem nyomtattattam volna ilyet! Amikor volt, azt a különféle munkákkal megbízó kiadó készíttette számomra. S ha még a jövőben netán ilyen névjegyem még lesz, vélhetőleg azt sem én fogom megrendelni a Mister Minit valamelyik pontján!
Még a National Geographic magazinnál maradva, illetve ELŐTTE az Élővilág magazin 2001-es indulása kapcsán: még ez ELSŐ lapszám megjelenése előtt szerettem volna, ha MINÉL TÖBB hazai nívós képeket készítő fotóst lehetne megnyerni ezen lapnak... Jelezték, hogy van még egy ÁLTALAM nem ismert személy, itt monogrammal jelzem, K. A. / :) /, de a vele való egyeztetés TOTÁLIS "csőd" volt... Komolyan: amikor először felhívtam a mobiltelefonján, azt kérte: HÍVJÁL EGY ÓRA MÚLVA... majd ez legalább TÍZSZER megismétlődött - a "FINÁLÉ" pedig ez volt: EGYÁLTALÁN MIRŐL IS LENNE SZÓ?
Gondolom jelezni sem kell, TÖBBET nem kerestem... Mígnem elérkezett az a bizonyos BANKETT... Én ugye ÖLTÖNYBEN "feszítettem", és amikor K. A, abban meglátott, és megtudta, hogy eme VILÁGHÍRES lapnak a TUDOMÁNYOS tanácsadójává választottak, odajött hozzám ezzel a "rizsával": PÉTER, RENGETEG GYÖNYÖRŰ KÉPEM VAN, UGYE MAJD MEGJELENNEK A NATIONAL GEOGRAPHIC HASÁBJAIN? - Bevallom FOGALMAM sincs, de ha igen, az BIZTOS, hogy nem én protezsáltam! :)
A TOTÁLIS ellentéte neki Suhayda László, aki nem GYŐZÖM hangsúlyozni, a LEGSZERÉNYEBB emberek egyike, akit valaha ismertem... Minthogy vele itteni publikálásának egy képének nem tudok most egyeztetni, egy közel-hasonló képet illesztek ide:
Szinte éppen ILYEN jelent meg a Magyar Madárvonulási Atlasz LEGELEJÉN... Majd ugyancsak tőle szerepelt NYITÓKÉP a MAGYARORSZÁGI EMLŐSÖK ATLASZA kötetben...
2019. július 9., kedd
ÉLŐVILÁG KÖNYVTÁR...
A 2001-2003 között a Kossuth Kiadónál (www.kossuth.hu) főszerkesztésemben megjelent ÉlőVilág magazin elkészülte után a kiadó új sorozat elindítását tervezte.Először tehát megjelent két hetente napi pontossággal 52 lapszám, utána mehettek a "futószalagra" az Élővilág Könyvtár kötetei: https://bookline.hu/series/series.action?id=10884&page=1 -lám mára már el is fogytak, csupán előrendelést vesznek fel) !
Mi tagadás, elég fárasztó meló volt, így egyszer a szerkesztőség egyik régi bútordarabján (nevezetesen a kanapéján) pihenő során álomba merültem. És mi tagadás: horkolni is kezdtem! Ezt a kiadó "régi bútordarabja", egy nyugdíjas kolléganő, aki a szerkesztőség felét magának kisajátította, és magas könyvszekrény-sorral leválasztotta, átkukkantva (s mi tagadás: gyakorta kukkantgatott át) döbbenettel észlelte. hogy Ilyen bizony "a Kádár" idejében elő nem fordulhatott volna e kiadóban! Közbevetőleg: Kádár idejében a Kossuth Kiadóban természettudományos könyvek sem jelenhettek meg. Mindenesetre én jól kialudtam magam, és indulhatott újra a "futószalag"!...
Totál úgy zajlott minden, mint Chaplin "Modern idők" című filmjében:
Mi tagadás, elég fárasztó meló volt, így egyszer a szerkesztőség egyik régi bútordarabján (nevezetesen a kanapéján) pihenő során álomba merültem. És mi tagadás: horkolni is kezdtem! Ezt a kiadó "régi bútordarabja", egy nyugdíjas kolléganő, aki a szerkesztőség felét magának kisajátította, és magas könyvszekrény-sorral leválasztotta, átkukkantva (s mi tagadás: gyakorta kukkantgatott át) döbbenettel észlelte. hogy Ilyen bizony "a Kádár" idejében elő nem fordulhatott volna e kiadóban! Közbevetőleg: Kádár idejében a Kossuth Kiadóban természettudományos könyvek sem jelenhettek meg. Mindenesetre én jól kialudtam magam, és indulhatott újra a "futószalag"!...
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)












