BEFEJEZETLEN KÉZFOGÁSOK

A cím tehát: BEFEJEZETLEN KÉZFOGÁSOK...

Sok-sok évvel ezelőtt (de az bizonyos, hogy a múlt évezredben) hivatalos voltam az ELTE Állattani tanszékére Dr. Csörgő Tiborhoz. Ő egyazon szobában dolgozott Dr. Sasvári Lajossal, íróasztaluk egymáséi mellett voltak találhatók. Elsőként Tibornak nyújtottam köszöntés gyanánt kezem, hogy barátian üdvözölhessük egymást, majd Sasvári úr felé indítottam karomat, aki tüntetőleg rám se hederített, folytatta a munkáját... De a kézmozdulatot elindítottam, és kellemetlen lett volna félbeszakítva hagyni, így a lendületet folytatva aktatáskámhoz nyúltam, kivettem belőle néhány rajzomat, és átnyújtottam Tibornak, aki szemtanúja volt e jelenetnek, s azt mosollyal nyugtázta. Köztünk azóta is szent a béke, Sasvári úrral azóta sem találkoztam, és így nem is fogtam vele kezet soha életben...

Sasvári doktor ezen a könyvön dolgozott a fenti történet idején...

A félbehagyott mozdulat kellemetlen élményéről jut eszembe... Péter barátommal, aki egykoron a Mensa HungarIQa felügyelő pszichológusa volt, kitaláltunk egy játékot: kézfogásra nyújtottuk egymás felé jobb kezünket, de a mozdulatot sosem fejeztük be. Bárki kipróbálhatja - roppant kellemetlen élmény, ha a partner a jól megszokott mozdulatsort hirtelen félbeszakítja! Leszámítva kettőnk kapcsolatát - mert mi akkortól mindig ezzel a baráti "kéz(nem)fogással" köszöntöttük egymást!

Amikor elhatároztam, hogy kutyát fogadok magam mellé, "kedves", zseni-közeli rokonom erre azonnal azzal reagált:
- Jaj, de jó, akkor ugye megtanítod pitizni és pacsit is adni?
- Ugyan, az én kutyám csak ne osztogasson pacsikat!
- De az okos kutyák azt tudják!
- Na akkor nekem NEM-OKOS, hanem "OSTOBA" kutyám lesz!

Alvás közben jöhet a simogatás... 

Se Flóra, se Faina azóta sem tud se "pacsit osztogatni", se PITIZNI! Amikor alszanak, olykor megsimogatom a mancsukat. Lehet, hogy buták vagyunk?!

Korábbi bejegyzésemben már megemlékeztem életem legborzasztóbb kézfogásáról. bár emlékezni arra nem is igen szeretnék, de ide bemásolom, mert e bejegyzés témájához illeszkedik:

                              https://flora-es-fauna.blogspot.com/2019/02/onagyonulesezok.html

"Jenő kézfogása igazi pszichés terror (szerencsére soha nem lesz többé hozzá "szerencsé/tlensége/m), megragadja az ember kezét, és szorítja, szorítja, szorítja hosszasan - aztán gondol egyet, és nagy végre kiszabadul a "partner" az óriáskígyói szorításból... Ezzel a dominanciáját vélte érzékeltetni mindenkivel..."

TÁBORI EMLÉKKÉP

Agárdi madárvártai táborozóim kis csoportja a Dinnyés felé tartó út mellett... Középen Kovács Bence, jobb szélen (vagy bal szélen/?/ - ezzel a kettővel mindig bajban vagyok) Bombay Bálint (immár a Pangea Egyesület elnöke), középen Lád Balázs, leghátul a sorhajtó jómagam valék...

"Ez a pillanatkép 1982-ben vagy 1984-ben készült, a Fejér megyei Agárdon, a Velencei-tó partján, a Chernel István Madárvárta közelében. De hogy hajnalban-e vagy késő délután, azt csak találgatni lehet. Biztos csak az, hogy bennünket ábrázol, a Madárvárta szépeit, (nem pediglen a Szkalla lányokat, és nem habos tüllruhában), szélfútta hajjal, nevetve, integetve a Chernel úton futva. De hogy ki elé, mi elé futottunk, kinek vagy minek örültünk, az most már örök talány marad."

Na jó, ez nem teljesen saját kútfőmből eredő szöveg, kissé Örkény István MACSKAJÁTÉK című kisregényének zárósorait adaptáltam...

Hamarosan kérek hozzá hivatalosan is engedélyt Radnóti Zsuzsától...

Janka és Flóra

Flóra este JANKÁt (Csányi Vilmos akadémikus falkatársát) figyelte a tévében, akiről megállapíthatta, hogy a szürke dobozban egészen másmilyen szaga van, és a tévéből nem lehet kihívni játszani. Egy tapasztalattal több...

"Ebben a szürke dobozban egészen másmilyen szaga van..."

Flóráról és Jankáról szólva meg kell emlékeznünk a Természettárból 1870-ben elkülönülő Növénytár első vezetőjéről, Janka Viktorról is. A flóra jeles kutatója volt Janka, 1867-ben (február 18-án) ő fedezte fel hazánk egyik növényritkaságát, a magyar kikericset (Colchicum hungaricum).

A fokozottan védett magyar kikerics eszmei értéke (ötvenezerszer két forint): 100 000 forint.

Ez volt az első növényfajunk, amelyet hatóságilag védetté nyilvánítottak. Gombocz Endre feljegyzése szerint: "Ihászy Lajos, Nagyharsány község főjegyzõje, Bakos Lajos, a község bírája, és Gölöncsér Sándor, az ottani legeltetési társulat elnöke voltak a tagjai annak a bizottságnak, amely Pénzes Antal vezetése mellett a Nemzeti Múzeum Növénytárának útmutatásai alapján körülcölöpöztette a magyar kikirics termőhelyének hat különálló, egyenként 100–300 m² nagyságú területeit, azokat természeti emlékeknek nyilvánította és Nagyharsány község hatósági védelme alá helyezte. Ott délen, közel a trianoni határhoz történt tehát az első hivatalos lépés a hazai természetvédelem ügyében, egy olyan magyarföldi növény érdekében, mely ezt a védelmet mindenképen megérdemelte." A Janka Viktor által felfedezett "hungaricum" a közelmúltban még látható volt - az azóta forgalomból kivont - kétforintos pénzérmén is.

Janka Viktor (1837-1890)

A nemzetközi hírű flórakutatóról az Élővilág enciklopédia 2. kötetében (A Kárpát-medence gombái és növényei) az alábbi információkat találjuk (a megemlékezés szerzője Molnár V. Attila):

Janka Viktor (1837–1890) erdélyi nemesi családból származott, 12 éves korától botanizált, és egy év múlva már az osztrák növénycsere egylet tagja volt. 1853-tól Kolozsváron folytatta tanulmányait. Ezidőtájt már a kor számos neves botanikusával levelezésben állt, és hamarosan megjelentek első közleményei is Erdély flórájáról. Az 1850-es évek vége felé egy ideig Bécsben, a Naturhistorisches Museum-ban dolgozott. Eleinte mérnöknek készült, de egy év után otthagyta tanulmányait, és a katonatiszti pályát választotta.

1859-ben hadapródként lépett be a császárvértes ezredbe, amellyel először Pozsonyszentgyörgyben, majd Székelyhídon, Karcagon, Kisújszálláson, Püspökladányban, Debrecenben és Nagyváradon állomásozott. Ezidő alatt is tovább botanizált és megismerte az Alföld flóráját. 1861-től hadnagyként, 1868-tól pedig főhadnagyi rangban teljesített szolgálatot. 1870-től a tudománypártoló kalocsai érsek, Haynald Lajos alapítványa jóvoltából és ajánlására lett a Nemzeti Múzeum Növénytárának első „őre”.

1871–1872-ben a Balkán növényvilágát kutatta, ahol igen gazdag növénytani anyagot gyűjtött. 1874-ben bejárta egész Olaszországot és Máltát. Herbáriumi lapjainak egy részét a világ nagy herbáriumaiba küldte szét, legnagyobb része Párizsba került. Élete utolsó éveire komoly szívbetegsége alakult ki, 1889 májusában vonult nyugalomba. 1890. augusztus 9-én halt meg Budapesten.

Több növény tudományos nevében is megörökítették Janka Viktor nevét, egyik ilyen faj az impozáns megjelenésű Janka-liliom (Lilium jankae).

Janka-liliom (forrás: Neva Micheva, Wikipédia)

UHU - MINT REKLÁMSZEREPLŐ

2001 tavaszán indítottuk útjára az ÉlőVilág (52 részes, két hetente megjelenő) magazint, amelyhez főszerkesztőnek kért fel a Kossuth Kiadó. Az indítása előtt hatalmas reklám-kampányba kezdett a kiadó, amelyhez reklámfilm is készült. Illetve még csupán javában tartott annak előkészülete, amikor szerkesztőségi szobámban a világhálón bóklászva az uhu hangjára leltem.

Azonnal meg is hallgattam, mire kisvártatva a szomszédos szobából a marketinges kollégák besiettek, hogy miféle hang hallatszik ki a szerkesztőségből?! Javasoltam, hogy ezt a hatásos hangot kellene használnunk a magazin "beharangozásához". Válaszuk elsőre az volt, hogy: "Ez hülyeség!" - majd hetekkel később, a Kocsis Tibor által készített (az RTL, a TV2 és a királyi televízióban egyaránt - főműsor-időben - közvetített reklámfilm háttérhangja ez az uhuhang lett! Édesanyám, amikor a Columbo-sorozat aktuális epizódja szerepelt a programon, besietett a konyháról, hogy mi történik a lakásban?! Mi ez, ha nem hatásos marketing-elem?

Neonhalak a vakváriumban...

Neonhalak a vakváriumban? - döbbenhet meg a nyájas Olvasó, e bejegyzés címét olvasva. Ez a szó Dr. Ország Mihály állatorvos, a "Mindent lehet, de krokodilt azt nem!" című alapmű szerzőjének kreálmánya, épp ilyen kívánságot fogalmazott meg barátjának...
Ország doktor madárhang-gyűjtés során egy kullancstól Lyme-fertőzést kapott, minek következményeként elvesztette látását.

Ország Mihály

Történt egyszer, hogy Misi bácsi megkérte segítőtársát, legyen oly jó, és hozzon az állatkereskedésből neki pár neonhalat.

- Hát az meg Neked minek?
- Hát hogy legyen fény a vakváriumomban!

A látását ugyan elvesztette, de szellemességét egész éltében megőrizte!

Az idézett párbeszéd beillene egy Örkény-egypercesnek is... Illetve a jeles groteszk-szerző meg is írt valami hasonlót, Egyperceseinek egyikében, amelynek címe: Mindig van remény:

'Továbbá - mondta aztán -, be kellene vezetni a villanyt.
- A villanyt? - bámultak rá mind a ketten. - Minek oda villany?
- Jó kérdés - mondta bosszúsan az érdeklődő. - Hogy ne legyen sötét"

TABÁK HELYETT TUBÁK - BAGÓÉRT

TABÁK HELYETT TUBÁK - BAGÓÉRT: nem dohányreklámot szándékozom közzétenni, épp ellenkezőleg, a leszokáshoz vezető úthoz teszek javaslatot! Ebeim előtt szégyelltem magam, hogy a cigarettafüsttel károsítom egészségüket, így már jó ideje zárt szobaajtó mögött szívtam a nikotinrudacskákat, aztán arra jutottam, hogy önnönmagam sem érdemes mérgezni. De azért a nikotin hiányzott, így felmerült bennem, hogy Karinthy és Kosztolányi mintájára tubákolásba kezdek.

A YouTube filmfelvételei között megleltem, miképp is gyártják a tubákot. A bejátszás megtekintésekor érdemes figyelni, hogy nem dohánylevelekből, hanem az amúgy semmire sem használható dohányszárakból őrlik finom porrá a szárított növényszárakat. A munkahelyi körülmények egészen sajátságosak, és lám: a munkaerő egészségi védelmére is adnak (a munkás orrát szép sál óvja a helyiséget betöltő tubákportól! Az épület előtt elhaladó csoport kéztartása magáért beszél - vélhetőleg nekik életükben nem támadna kedvük a tubákoláshoz...

Amúgy a tubák messze költséghatékonyabb, mint a cigaretta, egy doboz Pall Mall árából megvan három napnyi tubákigényem.

Jó szívvel ajánlom a cigarettaszívóknak, nálam bevált!

DARAZSAK gyűrűje

Múlt év tavaszán közvetítette Csorba Gábor, a Magyar Természettudományi Múzeum főigazgató-helyettese Vas Zoltán kérését, hogy vállaljam el a darazsakról szóló kéziratának könyvvé formálását.

Mi hárman, vagyis a szerző, aki még soha könyvet nem írt, a múzeumi koordinátor, aki voltaképpen emlőskutató, mellesleg főigazgató-helyettes, és még viszonylag kevés könyv kiadását szervezte, végezetül pedig a szerkesztő, aki már több tízezernyi könyvoldalt szerkesztett, de a darazsakkal korábban hadilábon állt, mi hárman tehát egy igen kedélyes délutánt töltöttünk el a Természettudományi Múzeum tőszomszédságában lévő étterem teraszán "gyűrűben" körbe ülve egy asztalt.

Kávézgatva elcsevegtünk a jó meg a rossz állatkönyvekről, megemlékeztünk a hártyásszárnyúak nagy tekintélyű, s irányunkban mindig segítőkész tudósáról, Móczár László professzor úrról, és úgy döntöttünk, hogy összehozzuk ezt a művecskét. Kérjük, fogadják e művet baráti érdeklődéssel, és elolvasását követően talán megbarátkoznak a darazsakkal, e csodálatos teremtményekkel is!...

E sorokat olvasva az Olvasó, ha jártas a természettudományos alapművekben, talán ráérez a hasonlóságra Konrad Lorenz Salamon király gyűrűje című kötetének első bekezdésével!

Emlékeztetőül:

"Mi hárman, vagyis a szerző, aki még soha könyvet nem írt, a kiadó igazgatónője, aki voltaképpen jogászdoktor, mellesleg nyomdász, és még soha könyvet nem adott ki, végezetül pedig a lektor, akinek ugyan vastagon van vaj a füle mögött, de hármunk közül mégiscsak az egyetlen „hivatásos” irodalmár, mi hárman tehát egy igen kedélyes estét töltöttünk együtt tavaly, s miután elcsevegtünk a jó meg a rossz állatkönyvekről, úgy döntöttünk, hogy összehozzuk ezt a művecskét. Gyártmányunkra büszkék vagyunk, de eszünk ágában sincs elpalástolni, hogy hibák is akadnak benne."

A DARAZSAK című könyv már kapható a 

Magyar Természettudományi Múzeumban 

(1083 Budapest, Ludovika tér 2–6.)

illetve a

https://commerce.nhmus.hu/productdisplay/darazsak 

honlapon is elérhető már!