Zsenge ifjúkoromban, a 8-as buszon - a Döbrentei tér felett átívelő felüljáró kanyarjában - ráeszméltem, hogy én én vagyok (és hozzám hasonló más személy nincs), ami megdöbbentő reveláció erejével hatott rám. A "kezdetekkor" mesekönyveket "bújtam", és ha az olvasás még nehezemre is esett, a PARÁDÉS illusztrációk lenyűgöztek, legyen az adott történet főszereplője akár a Kék madár, akár az Aranykakas, de a dodó se egy "kutya", és a fantázia-világomban IGENIS TOVÁBB-ÉLT!
Első szakmai tervként felmerült bennem, hogy bábszínész lehetnék. Egyszer a Bábszínházban a Farkas és a három kismalac előadásán óvodásként úgy túlaggódtam magam szegény malackák sorsán, hogy a nézőtérről kimenekültem a folyosóra. Nézegettem az ottani vitrinekben sorjázó régi bábokat, csodáltam sokféleségüket, ekkor odajött hozzám egy színházi bennfentes hölgy, s kérdezte:
- Mi a baj?
- Hát féltem a kismalacokat!
- Na akkor gyere velem a kulisszák mögé, s lássad saját szemeiddel, mi történik a színfalak mögött...
Lenyűgöztek a bábszínészek. Onnantól otthon rendszeressé váltak báb-előadásaim, két széket összetolva s pokróccal leterítve készen állt a mini-bábszínház. Roppant jó móka volt a bábkészítés is, egy papagájbábra mindmáig emlékszem...
Később óvónő-bácsi szerettem volna lenni... de gyorsan szakmatervet váltottam, és tanár bácsivá avattam gondolatban magam. Lehetett is érzékem e műfajhoz, mert amikor osztályfőnökünket kihívták az óráról, engem tisztelt meg a "vigyázói" fontos beosztással. Elég jól elboldogultam kortársaimmal, ezt jelezte, hogy a szünetre figyelmeztető csengőszóra fittyet hányva a szünetben is lekötöttem az osztály figyelmét. A tanárnő értetlenül állt a kép előtt, ami fogadta: ricsajozó siserehad helyett fegyelmezett társaság látványával találkozott!
Gyermekkorom kedves meséje volt a "Róka Miska megjavul", ezt a könyvet számtalanszor elolvastam, és a benne szereplő egyik alapverset 50 év távlatából is kívülről tudom:
"Ha nem tudod, sütőlegény,
Mint készül a borsos lepény,
tégy és végy amint most mondom,
és mindent eszedbe véss..."
Ekkor komolyan elgondolkodtam azon, hogy felnőtt-koromban egy pékségben szeretnék dolgozni. 🙂
2021-ben visszatekintve, amikor, ahogy mondani szokás: "megettem kenyerem javát", meg kell állapítanom, hogy ez a pékinas-ötletem nem is volt olyan élettől elrugaszkodott, hiszen míg ilyen-olyan kiadványoknak voltam ilyen-olyan szerkesztője, SOSEM volt módom megtapasztalni, hogy ezeket a kiadványokat kik vették meg, és nem láthattam a tekintetüket, amikor azokat lapozgatva elérkeztek egy általam kitalált szellemes/szokatlan, a könyvkiadásunkban RITKA poénokra! Ugyanakkor az agárdi Madárvárta táboraiban a diákok, akiket a turnusok idején mindig-is saját gyermekeimnek tekintettem, amikor velük kommunikáltam, szinte egyfolytában MOSOLYOGTAK! Vélelmezem, hogy-ha felvesznek például eladói státusba egy kézműves pékségbe, és ott éppúgy dolgozom majd, mint egykoron egy belvárosi pizzériában, akkor a betérő vendégek, ha én viszem ki nekik a megrendelt ételt/italt, szintén mosollyal fogják "honorálni" ilyetén ténykedésemet! 🙂
A horgászat gondolata is gyökeret vert bennem hajdanán. Szolfézsórák helyett rendre jártam a Kossuth Lajos utcában leledző áruház horgász-részlegébe, töméntelen mennyiségű damilt, ólmot, horgot, damilt s csalikat lehetett ott vásárolni. Az eladónők pár hónap után már kérték, hogy legyek oly szíves, és vigyem nekik megmutatni, ha végre fogok is valamit. Egy dologtól féltem csupán: mi lesz, ha netán egy harcsa kapja be a csalimat?! Harcsával végül sosem akadtam össze, de törpeharcsát kaptam ajándékba osztálytársnőmtől, Anitától, amely az ékszerteknőseim mellett kapott helyet. Boldogan éltek egymás társaságában, mígnem egyszer langyos vízzel kedveskedtem a teknőcöknek. Azok roppant mód élvezték, a jobb sorsra érdemes törpeharcsa sajnos nem... nem részletezem (elhónyált)!
Villamoson zötykölődve a Duna budai oldalán, egy álláshirdetés hívta fel a figyelmemet: a BKV villamosvezetőt keres! Hoppá, munka-lehetőség! Pár percig gondolkodóba estem, aztán arra jutottam A pontból B pontba egy út igen érdekes lenne, Visszafelé már ölég unalmasnak vélelmeztem. Egész életben ezt mívelni meg... - hát belegondolni is rossz!
Amikor az ELTE Tanárképző Karáról évismétlésre küldtek, valami hasznossal terveztem tölteni az időt, és 22 évesen megírtam hazánk első emlőshatározóját (amelyből akár külön állkapocs alapján is beazonosítható bármely hazai emlősfajt). Meglehetősen sikeres alkotás lett, pár év alatt új kiadást is megért.
Visszatérve a tanárokat képző intézménybe, nem időztem ott sokáig, növényrendszertan-vizsgán csúfosan megbuktam. Az oktató azzal rúgott ki, hogy "Péter, te hülye vagy a növények rendszerezéséhez!" Na hát ha hülye vagyok a növény-rendszertanhoz, akkor megmutatom, miképp kell a nagyközönségnek bemutatni a növények parédésan változatos rendszerét. Szerkesztményem a világon a harmadik, a legmodernebb taxonómia alapján összeállított alkotás lett - amint azt számomra a megjelenés után az ELTE tanszékvezető professzora, Podani János akadémikus jelzett..
Amikor megmásíthatatlanul kiakolbólítottak, a rendező-mesterség kezdett foglalkoztatni.
A Vígszínház első páholyából néztem a Hegedűs a háztetőn előadást - s arra jutottam, hogy a rendezés majd' olyan, mint a szerkesztés. Néztem is a felvételi tájékoztatókat, de rendezői szak abban az évben nem indult Budapesten. Ez a terv így röpke perc alatt zátonyra futott...
Ennek ellenére elvarázsolt a színművészek fegyelme, például Pápai Erika, az egyik mellékszereplő, Lázár Wolf HALOTT felesége, Fruma-Sára szerepében, bár csupán egy ÖT-PERCES jelenete van, amikor a LEVEGŐBEN KÍSÉRTVE REPKED, még ezért az epizódszerepért is bemegy az előadásokra, és tisztában van azzal, hogy EZZEL A JELENETTEL, amelyet PARÁDÉSAN alakít, éppúgy hozzájárul a SIKERHEZ!
Részlet az előadás werk-filmjéből:
Egy ideig konyhai kisegítő voltam a Belváros egyik pizzériájában, amikor az egyik alkalmazott beteg volt. Elég jól boldogultam ezen számomra TELJESEN szokatlan megbízással, és legjobb emlékem szerint MEG IS VOLTAK velem elégedve!...
Bár otthon viszonylag ritkán mosogatom el a poharakat/tányérokat, amikor ezt a felkérést elvállaltam, itt, ebben a pizzériában minden pohár/korsó/"kehely" csillogott-villogott! 🙂
Gondoltam, olyan étket fogunk szervírozni a kedves vendégeknek, mint amilyet jómagam is szívesen fogyasztanék... Több vendég ezután törzstaggá vált. Egyikük, miután kifizette a cechet, kisvártatva visszatért, és a kezembe adott egy csokor virágot.
- It's for you!
- For me?
Ekkor rádöbbentem, hogy valójában beszélem az angol nyelvet! 🙂
...lévén ekkor, szerződéses természettudományi főszerkesztőként elég jól kerestem, ezért a munkáért, amit egyfajta szerepnek fogtam fel, nem pénz kértem, hanem az engem ezzel megbízó társtulajdonossal, Lacival abban állapodtunk meg, hogy "annyi Baileys-t ihatok, amellyi belém-fér", továbbá még itt barátaimat is megvendégelhetem ezzel a finom likőrrel!
Aztán újfent a szerkesztői munkába mélyedtem mélyen...
Egyre sorjáztak évről évre folyóiratok (ÉlőVilág magazin, Madártávlat magazin), könyvek (Természettár könyvsorozat - köztük a Magyarországi emlősök atlasza, amely Sólyom László köztársasági elnöki különdíjában részesült a Nemzetközi Könyvfesztiválon, Élővilág Kishatározók, Sir David Attenborough: A gerinctelenek élete című kötetének is szerkesztője valék).Végiggondolva, máshoz nem is igen konyítok, csupán a szerkesztéshez. Munkáim ideális közreműködőkkel (szerzők és fotósok százaival) igazi flow-élményhez juttatnak. Azt hiszem, végre megleltem az igazi énem! 🙂
Eddig jutottam pár HÓNAPPAL korábban...FELÜL KELL BÍRÁLNOM önmagam: akármilyen sikereket értem el a könyv- és folyóirat-főszerkesztői "ténykedésemmel", 2021-ben SEMELYIK kiadó NEM KÉPES számomra méltó megbízás/oka/t adni, így FOGLALKOZÁSVÁLTÁS az egyetlen lehetséges döntés! Az még kérdés, hol értékelik majd azt, hogy olyan vagyok, amilyen vagyok!
A közelmúltban FALKAÉRTEKEZLETET tartottunk Flóra és Faina társaságában, és egy olyan helyiség talán az egyik "kiút" lehet a JELENLEGI "zsákutcából"!... 🙂
...hogy mi? az egyelőre maradjon "titok"! 🙂
